Mit csinál az ember lánya, fia a nagy költözködések közepette? Pakol, dobozol, szortíroz, átvisz, takarít, takarít még egyszer, bútort vesz, kipakol, rendezget. És mit csinálunk mi? Naná, hogy elutazunk!

Béreltünk egy csinos kis autót egy hétre, így volt idő esténként köröket menni a régi szobánktól az új lakásig, elfuvarozni pár használt bútort, amit a neten vásároltunk (nem párat, sokat) és beugrani svéd barátainkhoz egy kellemes húsgolyóra meg némi használati utasítás megszerzésére. Az egész procedúra közben pedig elballagtunk észak felé a csodálatos Seguenay Fjords Nemzeti Parkba. Amit természetesen nem tudtunk hogy kell kimondani, így kettőnk közt segway-ként hivatkoztunk rá.

Jó volt kicsit kiszakadni a városból, felmarkolni szeretett hálózsákjainkat és kipróbálni a csodálatosan zöld új sátrunkat. Első esténket egy nagyon különleges bálnalesre alkalmas kempingben töltöttük, ahol a sátrunkat egy fadeszkákkal borított helyre lehetett felállítani, és onnan tekinteni a Szent Lőrinc-folyót. Valójában a folyó a közelben torkollik az óceánba, a fjord pedig szintén a közelben torkollik a folyóba. Szóval van itt minden "a nagymama húzta az unokát, a nagypapa húzta a nagymamát, a nagypapát húzta a kutya..." dolog. Így sok-sok bálna étkezik itt. Sajnos egy apró kompbaleset - ami korábban történt - miatt kicsit csúszott a megérkezésünk a kempingbe, így sötétben, romantikus fejlámpák fényében állítottuk fel a sátrat és fogyasztottuk el a fantasztikus konzervünket. Viccen kívül, iszonyatosan finom volt, semmi cukor, csak valami szintetikus-féle hús, krumpli és gyanús barna szósz, én a kis kiruccanásunk végére függő lettem. És bár így nem láttunk bálnát, de hallottunk! Másnap reggel a napfelkelte megnézése után pedig innen indultunk egy kis kajaktúrára, hogy meglessük a hatalmas állatkákat közelről. Sajnos nagyobb egyedekkel nem találkoztunk, de kisebbeket láttunk. 

A kajakozás után továbbgördültünk egy másik kempingbe - mivel ebben sajnos csak egy éjszakára volt hely. Úgy tűnik ebben az időben Kanadában nagy sebességgel fogynak a sátorhelyek, ugyanis második kempingünkben is az utolsó előttit foglaltuk le az utazás előtt egy héttel. Valamiért úgy gondoltuk, hogy a játszótér és a konyha közt elterülő "s" névre hallgató sátorhely kevésbé handicapes, mint egy másik, ami közel feküdt a többihez. Hát, izgalmas volt, az biztos! Egy aggodalmunk akadt: a játszótérre nagy gyermeki hévvel érkező kis gézengúzok a bringájukkal lehetőleg ne nagyon húzzák meg a bérelt autónkat. A kemping egyébként nagyon tiszta volt, meleg vízzel ellátott, fát a helyszínen lehetett venni, este pedig a fjordot nézni.

A harmadik napon kis kirándulást tettünk a helyi nemzeti parkban, ahol fentről láthattuk a fjordot. Tényleg nagyon gyönyörű volt! És meglepően sokan kirándultak. Persze nem szeretnék általánosítani, de ezek a kanadaiak nagyon ott vannak a szeren! Otthon a túrákon az esetek nagy részében mi gyorsabbak vagyunk az átlagnál. Nem nagyon, de hát azért mégis... Itt szélvészként száguldoztak el mellettünk fiatalok, gyerekek, nem annyira fiatalok, de fiatalos kirándulók. Úgyhogy fel kell kötnünk a gatyónkat! Az estét faégetéssel vagy inkább nedves fa füstöltetésével töltöttük, elfogyasztottuk az utolsó fenséges konzerveket és csakis a hideg miatt egy iciri-piciri whiskeyt borral és sörrel. Másnap indultunk is haza, hogy befejezzük a költözést.

No és akkor pár szót a nyelvi nehézségekről... Mert hogy akadtak. Nem megoldhatatlanok, inkább sokkolók. Kezdődött egy falu sörözőjében, ahol a kedves pincérünk - ugyan értett minket többé-kevésbé angolul és próbált is beszélni angolul, nem igazán tudta elmondani, hogy az étlapon feltüntetett sörökből melyik van, azt végképp nem, hogy milyenek. De hát gondoltuk, jól van, megesik. Folytatódott a sorozat a második kempingben, ahol a favásárlásom után közvetlenül kérdeztem, hogy mégis hogyan juthatok fizikailag hozzá a fához, mert az rendben van, hogy kifizettem, de mégis hol a fa. Hangzott franciául egy kedves magyarázat, ekkor ismételtem, hogy sajnos még nem beszélem ezt a mesés nyelvet. Ekkor megdöbbenésemre a megoldásként az jelentkezett, hogy a hölgy beírta a google fordítóba franciául, hogy odahozzák a helyünkre, s a monitort felém fordítva édesen mutatta az angol fordítást. A hab a tortán viszont a nemzeti parkban történt kommunikáció volt, ahol a turistainformációban a hölgyet megkérdeztük, honnan megy a 2-es túra - szokásos körök, kedvesen válaszol franciául, mondjuk hogy nem beszélünk, majd ő elővett egy térképet, s azon mutatva a túra paramétereit, elmondta ismét franciául. Azt hiszem, itt az ideje a francia leckéknek!