47 nap 11 óra és pár perc. Ennyi időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megtörjek, és beruházzak egy kis véreshurkára. Borzasztó, vagy nem is tudom.

Amikor megérkeztem több magyaros program várt, mint amin otthon részt vettem egy év alatt. Kis pálinka tour, kürtőskalács, lángosok és gulyásleves. Akkor ez kicsit ilyen mókás volt, nem hiányoztak még a magyar dolgok, inkább nyaralásként éltem meg az ittlétet. Nem mintha most olyan hatalmas hiányom lenne...

Az egész hurkaközelség a költözéssel kezdődött. Az új otthonunktól nem messze van a Bucharest nevezetű bolt, ahol román, magyar és mindenféle kelet-európai dolgokat lehet kapni. Így egyik nap úgy gondoltam a bevásárlásból odakanyarodok, és a kedves Férjnek veszek pár túró rudit - merthogy azt is lehet kapni. Már kiokosítottak, hogy Rudi barátunkat nem a hűtőpultban, hanem a mélyhűtőben lehet megtalálni (mégiscsak Kanada, érezze az itteni viszonyokat...). Bizakodva lopóztam a mélyhűtő felé, amelyben román kenyér, magyar gesztenyepüré, némi zöldség és rengeteg hús, rétestészta rejtőzött össze-vissza. Túrom, túrom a Rudit, sehol nem lelem. Viszont a kezeim közé szalad egy négyes pakk fagyasztott hurka. A gyomrom megremeg, szinte érzem a számban a mustár és a krémes véreshurka páratlan összhangját. Persze otthagyom, mégsem fogok Kanadában hurkát venni. Egyébként is, otthon vagy 2 éve nem ettem, ez nem egy létszükséglet vagy a mindennapi/heti rutinom része. Aztán pár kör még az üzletben, köszönök a Piroska szörpöknek, leemelek egy Győri Édes kekszcsomagot, aztán érzem, nem bírom ki, rongyolok vissza a szeretett mélyhűtőhöz, bevágom a kosaramba a hurkácskákat, és megyek fizetni. 

Itthon végül a mélyhűtőben kötöttek ki. Nem is tudom, van valami megnyugtató abban, ha az ember házában fellelhető egy adag hurka. Lehet mi ezt fogjuk enni csoki helyett ha bánatosak vagyunk, ha hiányoznak az otthoni ízek, a piacok vagy csak ha behavazódunk.